Kövekbe Vésett Nyugalom

Kövekbe Vésett Nyugalom
Hatalmas sziklák közt, fekete ég alatt
Fekszenek a romok, csak ennyi maradt.
Egy régi történet a kövekbe vésve;
Egy õsi nép igaz meséje.
Az utolsó napon beléjük karol
És búgatja hangját a szél:
Eljött az idõd, mennünk kell már,
Én kísérlek, nem kell, hogy félj!”

Az utolsó csatában vihar támad
És a szél mintha megszólalna:
Ében Lovag, otthon vagy már,
Ez a völgy az örök élet.”
A hold fehér fénye és a romok sötétje
Egymásba karolnak, nászuk zeng az éjben.
A köveket a holnap nem rombolja tovább,
Minden harcos szelleme itt megleli otthonát.